Home Karizmák ünnepén

Karizmák ünnepén

Karizmák ünnepén

Megosztási lehetőségek:

20170605_100612

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye XXII. alkalommal  rendezte  meg ezt a családi majálist, ahol több téma köré csoportosítva mutatkozhatnak be a közösségek. Egész napot tölthettek együtt családok és szerzetesek, papok és kispapok, különböző katolikus mozgalmak és intézmények.

Az idén egy új sátorral gyarapodott a tér, az Egyházközségi Nővérek Társasága  asztalánál a fiatalabb generáció igyekezett minél színesebben bemutatni a közösség életét, a plébániai-egyházközségi munkát, míg az idősebb nővérek otthonról imáikkal kísérték a napot.

20170605_101825

Többen meglepődve jegyezték meg, hogy még sosem hallottak rólunk, pedig az alapítás óta eltelt 82 év alatt a nővéreink az országban sokfelé szolgálták egyházunkat.  Most 14-en képviseltük a Társaságot.
Örömmel fogadtuk a sátrunknál  Bíboros Úr látogatását, aki nagy szeretettel beszélt Márta nővérünkről, aki korábban a Társaság vezetője is volt.

20170605_114633

Blankenstein Miklós atyával együtt köszöntötték Bindes Ferenc atyát is, aki a nap folyamán több ismerőssel is találkozott, sőt, a kispapokat is meglátogatta.

20170605_114531

Lelkesen hallgattuk a perui misszióból hazatért Gábort és feleségét, akik híreket és fotókat  hoztak a ma már missziós papként az indiánok között élő , itt a pályáját sekrestyésként kezdő Zsoltról.
A z Eucharisztikus Kongresszust előkészítő éveket nyitó szentmise után, egy vidám, üdítő nap végén feltöltődve búcsúzkodtunk nővérek és társult tagok egymástól.

20170605_101536

Author: rcsukor

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.