Home Az Oltáriszentség gyökerei az Ószövetségben

Az Oltáriszentség gyökerei az Ószövetségben

Az Oltáriszentség gyökerei az Ószövetségben

Megosztási lehetőségek:

Az Egyházközségi Nővérek Társasága lelkigyakorlatot szervezett egyházközségekben, plébániákon, egyházi intézményekben dolgozók számára. A lelkigyakorlat Az Oltáriszentség gyökerei az Ószövetségben címmel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében zajlott.

DSC_0515

Vezetője Balik Béla Bp.-Rákoshegyi plébános, a közismert előképek mellett Ábeltől Ábrahámon, Dávidon és Illésen át Izaiásig a bibliai személyek történetein keresztül vitte közelebb a résztvevőket Jézushoz. Az egyházi munkatársakra szabott bűnbánati liturgia után 3 papnál végezhettek szentgyónást a résztvevők, miközben értük a többiek szentségimádáson imádkoztak.

 

DSC_0364 másolata

A nővérekhez társult, világban élő családosok szentmise keretében megújították elköteleződésüket, majd pedig Bíró László tábori püspök, aki a Társaság moderátora, mint családreferens püspök megáldott egy kis hétvégi házikót, melynek célja házaspárok kapcsolatának megújítása.

Jelentkezni  itt lehetséges .

A lelkigyakorlat záró napján Snell György Esztergom-Bp.-i  segédpüspök atya szentmisében elhangzott buzdítása után megáldotta azokat a táblákat, melyek azokra a plébániákra kerülhetnek ki, amelyek sajátos módon kapcsolódnak a nővérekhez.

DSC_0485

A 3 nap elmúltával feltöltődve, új ismeretekkel és ismeretségekkel gazdagodva, hitünkben elmélyülve búcsúztunk egymástól.

GM

Author: rcsukor

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.