Fecskeház

Fészekrakó fiatal házaspároknak szeretne egy-két évre átmeneti otthont nyújtani a piliscsabai Egyházközségi Nővérek Társasága a már meglévő, részben kihasználatlan, száz férőhelyes egyetemi kollégiumuk átalakításával. Az egykor itt működő Pázmány-egyetem infrastruktúráját hasznosító fecskeház tervei már elkészültek, a megvalósítás azonban forráshiány miatt egyelőre várat magára.

Néhány éve még egyetemista lányok zsivajától volt hangos az Egyházközségi Nővérek Társasága tulajdonában levő Piliscsaba-Klotildligeten található Szent Péter Kollégium. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai campusán tanuló diáklányoknak otthont adó száz férőhelyes intézmény a 90-es években élte virágkorát. Az egyetemhez annak idején öt kollégium is épült, de miután a bölcsészkar a fővárosba költözött, négy kollégium bezárt, csakúgy, mint a campus állami tulajdonban levő, Makovecz Imre tervei alapján készült impozáns épületei.

Kollégiumból fecskeház

Egyedül az egyházközségi nővérek Szent Péter Kollégiuma működik, néhány Budapesten tanuló diáklány második otthonaként és pár rászoruló lakhelyeként, de az épület fenntartása napjainkra kifejezetten gazdaságtalanná vált.

Marika vezető nővér elmondása szerint szeretnék minél jobban hasznosítani a kollégiumot, ezért álmodták meg a Remény Csillaga Fecskeházat olyan fiatal házaspárok számára, akik még nem jutottak el a saját otthonig.

– Bár igény volna rá, a közös vizesblokkokkal ellátott, felújításra szoruló épület nem alkalmas arra, hogy családalapítás előtt álló párok költözzenek a falai közé. Éppen ezért kényelmes minigarzonokat szeretnénk kiépíteni a többszintes objektumban. Az előzetes becslések szerint terveink megvalósításához minimum egymilliárd forintra lenne szükség. Az összeg előteremtése a háború okozta gazdasági krízis következtében nagyon nehéz. A funkcióváltás és a fecskeház terve már majdnem célba ért, ám az uniós pénzek szűkössége miatt a lehetőségek tavaly meghiúsultak, ezért most újabb állami forrásokat keresünk. Ha megvalósul, tervezünk az egyházi épületek köré egy Mária-kertet is, amelyen a keresztúthoz hasonlóan a Szűzanya életének stációi jelennének meg.

Karitatív átmeneti otthon

A nővérek a közelmúltban a háború elől menekülő, valamint ideiglenesen otthon nélkül maradt családoknak is szállást nyújtottak a kollégiumban. Folyamatos az érdeklődés vállalkozók részéről is, akik dolgozóikat szeretnék elhelyezni. De a nővéreknek nem karizmájuk, hogy munkásszállót üzemeltessenek az épületben.

Ugyanakkor a kollégium melletti rendházba már többször is fogadtak be krízishelyzetben levő kismamákat. Az első ilyen szeretetteljes segítségnyújtás évekkel ezelőtt éppen az adventi időszakra esett.

– A katolikus egyház „Szálláskereső liturgiája” a várandós Máriát és Józsefet idézi, akik Betlehemben szeretnének szállást találni, de mindenki elutasítja őket – fejti ki Marika nővér. – Az imádságos liturgia lényege, hogy a hívek házról házra járnak a Szent Családot ábrázoló képpel, és egy teljes napra jelképesen befogadják a Szálláskeresőt, mielőtt egy másik családnak továbbadnák a megáldott festményt. Négy éve éppen a Szálláskeresőt imádkoztuk, amikor egy bántalmazó családban élő kismama segítséget kért tőlünk. Kisbabája, aki nálunk jött a világra, ma már négyéves, szeretetben nevelkedik. Akiknek sikerül valamilyen menedéket, fogódzót nyújtani, kedvező irányba mozdul el az életük.

Eszter, a társaság munkatársa hozzáfűzi, hogy a siker titka szerinte a szerzetesi intézmények által közvetített szemléletben rejlik.

– Úgy vélem, hogy egy állami feladatot ellátó szerzetesrend nem csupán szolgáltatást nyújt, hanem szolgál, amelynek középpontjában a nélkülöző személy áll. Fontos küldetésemnek tartom, hogy a nővérekkel közösen békés, nyugodt légkört biztosítsunk a rászorulóknak. Segítettünk már hajléktalanoknak, várandós nőknek, családi bántalmazást elszenvedőknek, és a drága budapesti albérletet kifizetni nem tudó egyetemistáknak is, hogy megerősödve tudják elkezdeni vagy folytatni az életüket.

Középpontban a segítség

Az Egyházközségi Nővérek Társasága 1950-ben országszerte még 24 tagot számlált, mára mindössze ketten maradtak. Marika nővér a piliscsabai rendházban, míg Veronika nővér egy fővárosi egyházi fenntartású szociális otthonban él és végez aktív közösségi munkát.

Marika nővér a Komárom-Esztergom vármegyei Kisbéren nevelkedett, ahol szívesen segítette azoknak a vincés nővéreknek a munkáját, akik a szétszóratás évei alatt ápolónőként dolgoztak a településen. Emlékezetében ma is élénken él az a különleges pillanat, amikor a karácsonyi készülődés során hétévesen ő helyezhette el a betlehembe a kis Jézus szobrát. Amint fogalmaz, ez volt az első, életre szóló élményt nyújtó „egyházközségi munkája”. Érettségi után Győrbe került, ahol kórházi állása mellett párhuzamosan végezte el az egészségügyi főiskolát és a teológiai képzést. Ezek után évről évre erősödött benne a bizonyosság, hogy életét az egyház kötelékében kívánja leélni. Bár fiatal lányként még hat saját gyermekről ábrándozott, álmai másként teljesültek. A hozzá járó jegyescsoportok révén sokkal több lelki gyermeket kapott, erről a rendház falain sorakozó fotók is tanúskodnak.

A két nővér munkáját 13 társult tag segíti. Ők nem a rendházban, hanem többnyire családjuk körében élnek, és lakóhelyükön, plébániájuk környezetében látják el feladataikat. Terka, a hétunokás nagymama a szomszédos település, Pilisszántó szociális ügyeivel foglalkozik önkormányzati képviselőként, a helyi karitász vezetőjeként adományokat gyűjt és betegeket látogat, és az egyházi programok szervezéséből is kiveszi a részét. A piliscsabai nővérekkel lelki vezetőjén, a Klotildligeten szolgáló néhai Bindes Ferenc atyán keresztül ismerkedett meg. Terka társult tagság után vált jelöltté, áprilisban öltözött be és csatlakozott a nővérek közösségéhez.

– 15 év alatt szép lassan ideszoktam, voltaképpen itt mélyült el a hitem. Láttam, hogy milyen sok a tennivaló, ezért lehetőségeimhez mérten igyekeztem levenni némi terhet a nővérek válláról. Soha nem azt kerestem, hogy mit kaphatok, mindig azt kutattam, hogy mit adhatok én magam a közösségnek. A társaság életben tartásához szükség van új tagok csatlakozására, ugyanakkor a szorosabb elköteleződéssel a saját lelki épülésemet is tovább szeretném erősíteni, mert úgy érzem, hogy egyre közelebb kerülök ahhoz a korhoz, amikor a Jóisten színe elé lépve számot kell adnom az életemről – vallja Terka.

A hit települése

Piliscsabán két egyházközség működik: a jórészt sváb őslakosok a település központjában levő Templom térre, míg a főként Budapestről kiköltözők a klotildligeti városrészben található templomba járnak szentmisére. A közösségek ereje abban rejlik, hogy Klotildligetre számos olyan fiatal pár költözött ki a fővárosból, akiknek a cserkészet, Regnum Marianum, illetve más lelkiségi mozgalmak kapcsán már Budapesten is komoly istenhívő-közösségépítő múltjuk volt. A gyermekkorukban megélt lelkiséget házasságkötésük után a saját családjukba is továbbvitték. Kivételes vonzerőt jelentett a számukra, hogy Piliscsabán katolikus óvoda, általános iskola és gimnázium is működik. Vagyis minden adott ahhoz, hogy az itt élő vagy ideköltöző családok hajlamosak legyenek keresztény életet élni és több gyermeket vállalni, ami pedig nyilván visszahat a település és az egész ország hitéletének további erősödésére is.

A nővérek minden eléjük tornyosuló akadály ellenére hisznek abban, hogy Isten segítségével néhány éven belül megvalósíthatják álmukat, és átadhatják a Remény Csillaga Fecskeházat.

Fotók: Demokrata, Vermes Tibor
Cikk: Demokrata, 2023. 04. 27.