A mindenkitől elhagyott Jób így szólt barátaihoz: Szánjatok meg, barátaim, legalább ti szánjatok, mert megérintett engem az Úr keze! Miért üldöztök úgy most ti is, mint ahogy Isten üldöz engemet? Miért nem hagyjátok már abba, és miért marjátok testemet? Bárcsak felírnák szavaimat, bárcsak feljegyeznék egy könyvbe! Bárcsak vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába vésnék azokat: Tudom, hogy Megváltóm él, és a végső napon feltámadok a földből. Testemet ismét bőr veszi körül, és testemben látom meg Istenemet. Én magam látom majd őt, és nem valaki más; saját szememmel nézem őt; szívem titkos reménye ez.